Dr. Szilágyi Vilmos recenziója Mantak Chia és Doug C. Abrams: A multiorgazmusos férfi c. könyvéről
Tény, hogy a nõk többszörös orgazmus-képességét is csak az utóbbi 40-50 évben ismerték fel és fogadták el „normálisnak”. Az 1950-es évek óta a többszörös orgazmust átélõ, amerikai nõk számaránya 14%-ról 50% fölé emelkedett. Ez ugyan valószínûleg csak kevés számú esetbõl általánosító becslés, ám a férfiaknál aligha terjed el viszonylag gyorsan a multiorgazmus képessége. A lehetõség azonban fennáll, s épp ezt fejti ki Chia és Abrams könyve, amelyben – mint hangsúlyozzák – „tudományos vizsgálatokkal is alátámasztott, gyakorlati taoista technikákat” kínálnak, s nem valami újabb vallásos irányzatot.
(Megjelent a Magyar Szexológiai Szemle 2001/2-3. számában.)
Kissé gyanakodva vettem kezembe ezt a könyvet, mert a távol-keleti „õsi szexuális kultúra” örvén már olyan sok bóvli látott nálunk napvilágot, hogy tartottam egy újabb változatuktól. Furcsa volt, hogy az egyik szerzõ kínai, a másik amerikai. A fülszöveg szerint az elõbbi „a taoista szerelmi gyakorlatok vezetõ oktatója Nyugaton”, az utóbbi pedig „író, szerkesztõ”. Ugyancsak a fülszöveg közöl néhány véleményt az eredetileg 1996-ban, angolul kiadott könyvrõl. Ezek közül az egyiket Beverly Whipple, a „G-pont” társszerzõje, a Szexológiai Világszövetség tudományos bizottságának elnöke írta, s õ is dicsérõleg nyilatkozik a könyvrõl.
De hát mitõl olyan jó – ha valóban jó – ez a 9 fejezetbõl álló könyv?
Már az elsõ átlapozáskor feltûnik, hogy sok mindenben hasonlít Alan és Donna Brauer „ESZO”-jához, vagyis az Elnyújtott Szexuális Orgazmus elméletéhez és gyakorlatához, amely magyarul is több kiadást megért. Nekik köszönetet is mondanak a szerzõk, s rajtuk kívül más olyan hírességeknek is, mint A. C. Kinsey, W. Masters és V. Johnson, B. Zilbergeld és más szexológusok. Közülük többekre rendszeresen hivatkoznak is – tehát ismerik és felhasználják mûveiket. S ez már bíztató (ha nem is jelent garanciát a tao és a modern szexológia „házasításának” beválására).
Mindenesetre a szerzõk nem ígérnek gyors és csodás változásokat. Sõt, hangsúlyozzák, hogy a nemi élet átformálásához (vagy továbbfejlesztéséhez) „erõteljes és rendszeres gyakorlatokra” van szükség. A Bevezetés szerint a könyv megmutatja, hogyan választhatja szét a férfi az orgazmust és a magömlést. Ami ugyan ellentmondani látszik az eredeti biológiai céloknak, de az embernél lehetséges, minthogy a szexualitásnak a reprodukció mellett egyéb, fontos funkciói is vannak. Azt eddig is tudtuk, hogy az orgazmus és a magömlés két különbözõ dolog, a kettõ mégis gyakorlatilag elválaszthatatlannak látszott, az utánuk következõ, ún. ingerelhetetlenségi szakasszal együtt. Brauerék ESZO-elméletét is hajlamosak voltunk úgy értékelni, hogy nyilván az orgazmus elõtti leállásokról van szó, amelyekkel a szeretkezés meghosszabbítható, de nem maga az orgazmus hosszabbodik vagy többszörözõdik. A többszörös orgazmus pedig fiatal férfiaknál azt jelentheti, hogy a magömléses orgazmus után 5-15 perccel képesek újabb erekcióra és magömlésre, s ez néhány órán belül többször is elõfordulhat.
A „multiorgazmus” esetében azonban egészen másról van szó (bár valószínûleg Brauerék is másként értették). A szerzõk szerint két amerikai szexológus, W. Hartman és M. Fithian a 80-as években kísérletileg megállapította, hogy az általuk vizsgált férfiak 12%-a multiorgazmusos, s orgazmusaik (esetleg az utolsó kivételével) magömlés nélküliek. Ha pedig ez lehetséges, akkor nincs akadálya annak, hogy ezt minden egészséges férfi megtanulja, begyakorolja, s ezzel partnerének többszörös orgazmusát is elõsegítse.
Tény, hogy a nõk többszörös orgazmus-képességét is csak az utóbbi 40-50 évben ismerték fel és fogadták el „normálisnak”. Ugyancsak Hartman és Fithian (1984) szerint Kinsey (vagyis az 1950-es évek) óta a többszörös orgazmust átélõ, amerikai nõk számaránya 14%-ról 50% fölé emelkedett. Ez ugyan valószínûleg csak kevés számú esetbõl általánosító becslés (bár könyvüket nem ismerem), ám a férfiaknál aligha terjed el viszonylag gyorsan a multiorgazmus képessége. A lehetõség azonban fennáll, s épp ezt fejti ki Chia és Abrams könyve, amelyben – mint hangsúlyozzák – „tudományos vizsgálatokkal is alátámasztott, gyakorlati taoista technikákat” kínálnak, s nem valami újabb vallásos irányzatot. (XVII. old.).
Ami a könyv struktúráját illeti: Az 1. Fejezetben felsorolják a férfiak többszörös orgazmusának keleti és nyugati bizonyítékait. A 2. és 3. Fejezetben ismertetik az egyéni gyakorlatokat, amelyekkel a férfiak néhány hét, vagy hónap alatt (ki)fejleszthetik multiorgazmusos kapacitásukat. A 4. és 5. Fejezet megtanítja a páros gyakorlatokat. A 6. Fejezet kifejezetten a nõk számára íródott, hogyan segíthetnek partnerüknek és önmaguknak), a 7. Fejezet pedig a meleg férfiak részére készült. A 8. Fejezet a férfiak leggyakoribb szexuális problémáinak megoldását segíti elõ, az utolsó fejezet pedig a középkorú és idõsebb férfiakkal foglalkozik, de szól a szexuális nevelésrõl is.
A könyv végén fejezetenként külön jegyzeteket és 32 tételes, válogatott irodalomjegyzéket találunk (sõt, egy magyar „Gyógyító Tao oktató” címét is). Nem hiányoznak a grafikus illusztrációk sem; összesen 39 ilyen látható a különbözõ fejezetekben, s ezek nagyon megkönnyítik a gyakorlatok megértését.
A könyv legfõbb értékeit képezõ gyakorlatok azon a (ma már vitathatatlan) tudományos felismerésen alapulnak, hogy az emberi szexuális viselkedés nem ösztönösen meghatározott, hanem tanulható és tudatosan szabályozható. Megfontolandó az az õsi megfigyelés is, hogy „a magömlés kimeríti a férfiak energiáit.” (5. old.) Az ejakuláció utáni általános fáradtság köztudott, bár ifjúkorban nem tart sokáig. A kérdés csak az, hogy a magömlés nélküli orgazmust valóban annyira nem követi fáradtság, hogy perceken belül többször ismételhetõ (ugyanúgy, mint sok nõnél)? Kérdéses az is, hogy hányszor, bár ez nyilván több testi és lelki tényezõtõl függ, s nem kell mindenáron X számú orgazmusra törekedni. A szerzõk is hangsúlyozzák, hogy az ember elégedett lehet egyetlen orgazmussal csakúgy, mint hárommal, vagy többel. Lényegesebb, hogy mélyítsük az örömélmény megfigyelését és a „meghitt együttlétre való képességünket a partnerünkkel.” (5. old.)
Ezzel – és általában a szerzõk gondolatmenetével – a lényeget tekintve akkor is egyetérthetünk, ha rendszeresen felbukkannak olyan õsi és misztikus kifejezések, mint az „Élet és halál kapuja” (a gát) vagy a „Millió Aranytalléros (Dolláros) Pont” (a gát egy pontja) stb. Vagy hogy a kínai orvoslás azon alapul: „az egyén képes-e fenntartani a bioelektromos energia megfelelõ keringését a testében.” (15. old., lásd „akupunktúra”) Amibõl következõen „meg kell tanulnunk elvonni a szexuális energiát a nemi szervekbõl és keringetni azt az egész testben…” (19. old.) stb.
Ezek egyrészt még bizonyításra szoruló állítások, másrészt nem lényegesek az alapvetõ mondanivalókhoz képest, ami arra vonatkozik,: hogyan tegyünk szert önuralomra szexuális izgalmi állapotunk felett, egyéni izgalmi ritmusunk megismerésével és szabályozásával (a lazítás megtartása mellett). Az ezzel kapcsolatban joggal felmerülõ kérdésekre a könyv többnyire megnyugtató válaszokat ad. Olvasása tehát nemcsak a terápiával foglalkozóknak, hanem mindenkinek ajánlható.
Szilágyi Vilmos dr.
