Több mint húsz éven át lelkesen futottam. Mint a legtöbb futóé, idővel az én iramom is jelentősen lelassult, a terhelési szintem nőtt, és rengeteg makacsul fájdalmas terület alakult ki a testemben, például a térdem (háromszor műtötték) és a derekam (több injekciót kaptam). Az év elején eljutottam odáig, hogy elismerjem, már nem éri meg. Bármennyire is szerettem a futást és a triatlon-versenyeket, a velük járó fájdalom és gyenge teljesítmény végül kiszorította az előnyeit. Fájó szívvel úgy döntöttem, abbahagyom a futást, amit egész életemben élvezettel gyakoroltam. Röviddel később megismertettek a ChiFutással. Amikor elolvastam a mögöttes filozófiáját és a módszertant, összeállt a kép. Rájöttem, hogy az évek során erősödő fájdalmat és a teljesítménycsökkenést elsősorban az éveken át túlhajtott egészségtelen futótechnika okozta. Ennek a testem itta meg a levét. Képesített atlétikaedző lévén naponta fogalkozom sportolókkal, és a gyakorlatban is jól ismerem az emberi test működését. Ezzel a tudásháttérrel minél többet tanultam a ChiFutásról, annál jobban erősödött bennem a meggyőződés, hogy mindenkinek így kéne futnia. Pedig bizonyos értelemben ellentmond annak, amit a futásról és futási módszerekről gondoltam. A ChiFutás átnevelést igényel. Legtöbbünk számára nehezen felfogható, hogy nem kell nagyobb izomerő ahhoz, hogy gyorsabban fussunk – kevesebb erőfeszítéssel. Az egész a technikán és a testtartáson múlik. Sokkal hatékonyabb futási mód, ha beállítjuk az oszlopot, előredőlünk, és hagyjuk, hogy a gravitáció húzzon előre ahelyett, hogy az izmainkkal gyűrnénk magunkat előre. A ChiFutás a mozgás természetes, kiegyensúlyozott módja. Amikor megpróbáltam alkalmazni, amit a könyvben és a dvd-n láttam, nem volt könnyű változtatnom. Idővel azonban egyre ösztönösebbé és természetesebbé válik. Mióta elkezdtem a technikát, a fájdalmaim eltűntek, és újra élvezem a futást. Most már sokkal gyorsabban futok, mint mikor elkezdtem, és a pulzusmérőm tanúsága szerint mégis jóval kisebb terhelés éri a testemet. Az a véleményem, hogy a ChiFutás tényleg egy forradalmi futási módszer, és kétségtelenül csökkenti a sérülések esélyét.
ChiFutás könyv borító

ChiFutás

„A ChiFutás az évtized legizgalmasabb könyve a futók népes társadalma számára, ami forradalmasíthatja kedvelt testedzési módszerüket.” A szerző több mint 400 alkalommal futotta le a maratoni távot. Ez az alapjaitól kezdve újszerű program biztonságossá és szórakoztatóvá teszi a futást a kezdők és a kikapcsolódási céllal futók számára, míg a versenyzők megtalálhatják benne azt a többletet, ami számos helyezést jelenthet a dobogó irányában.
ChiMaraton könyv borító

ChiMaraton - Edzésterv fél- és teljes maraton futáshoz

A ChiFutás és ChiGyaloglás című bestsellerek szerzőitől megérkezett a vadonatúj edzési módszereket tartalmazó útmutató a sérülésmentes hosszútávfutáshoz.

Ez a könyv megcáfolja azt a hiedelmet, hogy a hosszútávfutáshoz át kell tolnunk magunkat a fájdalmon, és egy technikán alapuló edzéstervet kínál a fájdalom- és sérülésmentes, ugyanakkor nagy teljesítményű maratonokhoz, félmaratonokhoz.

ChiGyaloglás könyv borító

ChiGyaloglás - a legegyszerűbb és leghatékonyabb fitnesz

A ChiGyaloglás energiát adó és járható módszer a jó erőnlét és egészség megszerzéséhez a sok más sportra jellemző feszültség, stressz és sérülésveszély nélkül. Ez egy teljes fitneszprogram, amellyel az erőnlét tetszőleges szintjét elérhetjük.

Ez a világ legkönnyebben hozzáférhető testmozgás-fajtája. Gyorsan formába hozza az embert, és drámai módon javítja a közvetlen és a hosszú távú egészséget.

“Első könyvünkben, melynek címe ChiFutás — Forradalmi módszer az erőlködés- és sérülésmentes futáshoz, meg akartuk osztani a futókkal a fájdalom és sérülés nélküli futás lehetőségét, amit pedig oly sokan társítanak a futáshoz.

Ebben a könyvben visszatérünk első szerelmünkhöz, a gyalogláshoz. A nyolcadik fejezetben pedig írunk az egyik legkedvesebb időtöltésünkről, a túrázásról.”