06-30-350-7040 (munkaidőben) info@lunarimpex.hu

A tajcsicsuan –

Részlet Teng Ming-Tao: Taoista történet című könyvéből

Teljes és komplex gyakorlatrendszer: gyógyhatású fizikai gyakorlatok, meditáció és küzdelem kombinációja. Méltóan nevéhez, melynek jelentése Nagy Végső Ököl, a tajcsihoz egész sorozat gyakorlat tartozott. A sajátos, szokatlanul lassú mozgású formagyakorlatok mellett saját csikung-rendszere van, amely álló és ülő meditációkból áll. Segédeszközei pedig a tajcsi-vezeték (egy rövid, végeinél vastagodó, csőszerű bot, amelyben az energia a két kéz között áramlik) és a tajcsi-golyók (egyik egy méteres átmérőjű kőgolyó, amit a gyakorlónak a lábaival kellett görgetni, a másik egy kisebb golyó, amely a tenyér és az ujjak fejlesztését szolgálta – ez utóbbit egy homorú asztalkán kellett görgetni). Ezek a technikák nagymértékben hozzájárultak a belső energia fejlesztéséhez és erősítéséhez, mígnem a gyakorlónak sikerült megnyitnia meridiánjait és pszichikus központjait.

Ezekkel a kiegészítőkkel a tajcsi olyan formagyakorlat, olyan mozgó meditáció, amely mozgásba lendíti a kis energiakört (amely a függőleges tengely körül övezi a testet) és a nagy energiakört (amely a végtagokat is átjárja). A belső energia, amely ezeken a vezetékeken kering, természetesen áramlik át a csatlakozó meridiánokon, energiával látja el a pszichikus központokat és összegyűjtve az ember potenciális energiáit, ezeket egyetlen erőhullámmá alakítja. Mint gyógyító energiaáram, javítja a vérkeringést, megnyugtatja az elmét, ellazítja az izmokat, meggyógyítja az idegi, szervi és csontrendszeri problémákat.

Küzdelem közben is a belső energia és nem az izomerő használatos az ellenfél legyőzésére.

Amikor egy tajcsimester megüti az ellenfelét, energiái behatolnak az ellenfél testébe, összeroncsolva a belső szöveteket, szerveket, méghozzá sokkal erősebben, mint ahogy erre fizikai erejű ütés képes volna.

De a tajcsi Szajhung számára forradalmian új jellege mást is hozott. A tajcsi megkövetelte az ellazultságot és könnyedséget, eltérően más stílusok elveitől, amelyek az erőre és súlyos ütésekre alapoztak. A tajcsit gyakorló harcos laza és nyugodt maradt harc közben is, nemcsak a jó reflex és tiszta gondolkodás érdekében, hanem hogy engedje az energiát szabadon áramolni, amit különben akadályozna az izmok feszülése. Az ellazultság lehetővé tette a harcos számára, hogy megérintve az ellenfelet, felmérje annak erőnlétét és a várható támadások irányát. Viszont a saját testének lazasága semmivel sem jelezte a következő, várható mozdulatot. Ez volt a lényege a belső, lágy harcművészetnek.

X